Már várják a nevezőket a kenumaratonra

Újra a megszokott időpontban, augusztus első hétvégéjén kerül megrendezésre a szarvasiak és vidékiek számára is közkedvelt kenumararton. A vállalkozó kedvű amatőr és profi csapatok augusztus 1-jén 10 órától már 18. alkalommal vághatnak neki a 21 km-es távnak, melynek a leginkább embert próbáló része az 1,1 km hosszú szárazföldi túra.

– 18 évvel ezelőtt, amikor Dernovics Lászlóval elindítottuk az akkoriban hat programból álló rendezvénysort, augusztus első hétvégéjére gondoltuk. A későbbi időpontváltozást a szarvasi halasnapok gerjesztették, hiszen a hal és a víz logikusan összefügg, ezért egy igen látványos eleme volt a fesztiválnak. Mivel azonban már tavaly sem tartották meg a programot, és úgy tűnik, idén is elmarad, visszatesszük az eredeti időpontra, és önálló rendezvényként hirdetjük meg – magyarázta az utóbbi évek módosításait Csasztvan András.

Az eredeti elképzelések között a Békésszentandrás-Szarvas útvonal és a holtág népszerűsítése szerepelt. Időközben a duzzasztó átépítése magával vonta a versenyszakaszok módosítását, a tavalyi évtől azonban visszatért a régi kerékvágásba.

A mezőny a Kajak-Kenu Clubtól indul a szivornyák irányába, az élő Körösre átevezve. A szentandrási duzzasztónál fordulnak, ahonnan – a biztonsági távolságot megtartva – a Körös-gáton át térnek vissza a Holt-Körösre. A cél ugyancsak a klubnál lesz kijelölve.

Nevezni három kategóriában, családi, amatőr és profi csapatoknak lehet. Amatőr kategóriában már 2 személy is kenuba szállhat, a többi esetben 3-4 fő indulása szükséges. Amennyiben egy kategóriában 3-nál kevesebb hajó indul, a versenyszámot más kategóriában indítják.

– Kérdésként vetődött fel, hogy megkötjük-e, milyen módon lehet átvinni a túrakenukat az élő Körös gátján. A vidéki indulók közül többen ugyanis jelezték, hogy hátrányt szenvednek azokhoz a helyi indulókhoz képest, akiknek a barátai segítik az átemelést. A felvetés jogos, de szervezőként úgy gondolom, hogy a versenyt egyfajta családi piknikként kell felfogni, ahol a legfontosabb, hogy érezzük magunkat. Nem az a lényeg, ki nyeri meg a kategóriáját, hanem hogy évről évre együtt lehetünk Szarvason – vázolta a program célkitűzéseit.

Csasztvan András bízik abban, hogy a kiszámíthatóság következtében a vidéki résztvevők visszatérnek a kenumaratonra, és a program elnyerheti régi rangját.

Bővebb információért írjanak a kenumaratonszarvas@gmail.com vagy a www.cervinushaz.hu e-mail címre vagy tárcsázzák a 06-66/311-464-es telefonszámot.

Forrás: http://www.newjsag.hu/2015/07/27/mar-varjak-a-nevezoket-a-kenumaratonra/

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás