Sikeres volt a Szarvasi Kenumaraton

Augusztus első szombatján immáron 22. alkalommal rendezték meg Szarvason a kenumaratont. Az ország számos pontjáról 175 sportember gondolta úgy, hogy a kajak-kenusok bázisául szolgáló Vízitelepről kiindulva, valamilyen kategóriában teljesíti a Szivornya és a Békésszentandrási Duzzasztómű által bezárt 21 kilométeres háromszöget, vagy a Szivornya fordulóval kiírt, 12 kilométeres távot.

A házigazda szerepkört néhány éve magára vállaló Cervinus Teátrum szervező stábja idén is alapos előkészítő munkát végzett, de magára az eseményre és az időjárásra sem lehetett panasz. Babák Mihály polgármester nyitotta meg a rendezvényt, és indította útjára a mezőnyt. A start előtti kavalkádot 31 kenu, 8 sup, 4 outrigger, 2 sárkányhajó és egy eszkimó kajak tette teljessé, amelyet négy részletben startoltattak el, hogy a tumultust elkerüljék.

Altmann Roland főszervező így értékelt: – Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan eljöttek a rendezvényre. Keszthelyről, Vácról, a fővárosból és Vásárosnaményból is érkeztek vendégek. A díjakat a legjobbaknak Babák Mihály polgármester és a diszvendég, az olimpiai bajnok pólós, Kis Gábor adta át, aki egy rövid szakaszon maga is kenuba szállt. Jövőre is várjuk a résztvevőket, 2020 augusztus elsején tartjuk a huszonharmadik kenumaratont.

A rajttól kezdve két óra sem telt el, mire a leggyorsabb egység feltűnt a célban. Az abszolút győztesnek bizonyuló Szitó Szabolcs, Vajda Béla, Szabó Gábor, Bíró Zoltán profi négyes 1:57:06 óra alatt teljesítette a távot, megvédve ezzel a tavalyi elsőségüket.

Tulajdonképpen csak a stopper volt az ellenfelük, amely 1:57:06 óránál állt meg az általuk elért tavalyi körrekordot jelentő 1:53:39-cel szemben. Szépen lassan a többi hajó is befutott, az utolsóként beérkező is 4 órán belül tette meg a három szakaszból álló vízitúrát, illetve a Hármas-Körös érintését lehetővé tevő két szárazföldi etapot.

A célban az eredményhirdetést követően ebéddel vendégelték meg a résztvevőket. Különdíjat kapott a 63 esztendős szarvasi Csipai Pál, mint a legidősebb maratonista, valamint a 8 éves szarvasi Ardai Virág, aki a legifjabb résztvevője volt a teljes mezőnynek.

A Kenumaraton 21 kilométeres vízitúra, melynek jelentős része a Körös Kákafoki-holtágán zajlik, de a Szivornya és a Békésszentandrási Duzzasztómű között érinti a Hármas-Körös 3 kilométeres szakaszát, így két szárazföldi szakasz is színesíti.

Végeredmények

Profi 4-es kategória (5 induló):
1. Címvédők (Szitó Szabolcs, Vajda Béla, Szabó Gábor, Bíró Zoltán) 1:57:06 óra
2. Burvány (Détár Előd, Balázs Tibor, Kálmán András, Nyerges Richárd) 2:01,02
3. Keleti Blokk (Nyerges Miklós, Markovics Ábel, Szeverényi Ádám, Kmotricza Igor) 2:06:58

Céges kategória: (6):
1. Fish (Szín Zsolt, Kovács László, Szopka Róbert, Gábos Árpád) 2:24:02
2. Liget Hotel (Tímár Tünde, Zuberecz Éva, Szitó Zsuzsa, Maczik Péter) 2:30:24
3. Anchor (Litauszki Ádám, Balog Béla, Hegedűs Tibor, Zahorecz György) 2:32:06

Amatőr 3-as kategória (4):
1. TatraTeam (Fábián Judit, dr. Kruchió Tamara, Metzger Tibor) 2:56:21
2. Gépész (Kiszel Tamás, Szabó András, Schmidt Krisztián) 3:29,53
3. Matuzsálem (Csekő Nikolett, Csekő Imre, Roszik Miklós) 3:45:27

Amatőr 4-es kategória (7):
1. Fantasztikus Négyes (Kondacs Mihály, Kondacs Attila, Szlovák Balázs, Váncsodi Norbert) 2:07:54
2. Old Dragon Boys (Csépai Pál, Sztruhár Gábor, Bogár Gábor, Bakula Pál) 2: 16:00
3. Sendülüdű (Medvegy Zalán, Somogyi Róbert, Kalocsai Levente, Pálfi Gellért) 2:20:20

Családi 3-as kategória (2):
1. XY (Ardai Péter, Ardai Virág, Zalán Csaba) 2:31:33
2. Zénó (Gerák Miklós Péter, Árvai Anikó, Gerákné Árvai Zsuzsanna) 3:52:13

Családi 4-es kategória (4):
1. Szedervárry (Szabó Géza, Szabó Attila, Szabó Csaba, Szabó Tétény) 2:17:24
2. Fantasztikus Négyes (Lang Zsuzsanna, Bánáti Attila, Bánáti Balázs, Bánáti Benedek) 2:26:00
3. Napkelet (Szatmári Magdolna, Tamás György, Hornung Péter) 3:29:59

Dragon 4-es kategória (2):
1. Hídromboló (Varga Zsuzsanna, Fehér Balázs, Angelmayer Éva, Kövesdi Oszkár) 2:11:30
2. Striechhölzer Group (Jelen Pál, Szirony Zsolt, Ambrus Gyula,Venásch Zsolt) 2:32:50
3. Dragon Spirit (Czingli Viktória, Krúzs Gabriella, Szalontay Ibolya, Varga Márta) 2:32:55

Sup, Szivornya fordulóval (8):
1. Petrovicsné Bertók Brigitta, Szigeti Anna, Radics Ferenc, Rágyanszki Csaba, Varga Ferenc 3:20:33 (azonos idővel)

Outrigger páros, Szivornya fordulóval (2):
1. Muka Péter, Kósa Rita 1:22:27, 2. Kucsera Ágota, Sinkóné Ördög Andrea 1:48:26

Outrigger egyes, Szivornya fordulóval (2):
1. Ring Jodo 1:40:47
2. Ördög Katalin 1:47:11

Eszkimó kajak (versenyen kívül): Pálmai Gábor 2:18:13

Sárkányhajó, Szivornya fordulóval (2):
1. NKM SZVE VASárkányOK – Szeged (Tóth József, Fincur Ádám, Stefán Viktória, Ábrahám Tibor, Ábrahám Tiborné, Bakó Máté, Beeh Cristoph, Busa Róbert, Csaba Katalin, Gyuris Csaba, Gyurisné Irén, Kovács Erika, Magyar Ilona, Pálmai Éva, Patócs Petra, Simon Melinda, Stefánné Anikó, Stutzmann Ádám, Szatmári József) 1:13:35

2. Körös Dragon SE (Petrás Rebeka, Skorka Zoltán, Szénási Mária, Hernádi Noémi, Kiss Brigitta, Borbély László, Kasnyik Antal, Kiss Ágnes, Benke Ivett, Ignéczi Lilla, Bíró Marianna, Árvai Mariann, Ábrahám Andrea, Vajgel Györgyi, Kasuba Márta, Rózsa Málna, Benke Noa, Kohut Zsuzsanna, Hornok László, Kiss István, Nagyházi Dezső, Nagyházi Éva, Nagyházi Sára) 1:32:43

 

Forrás: https://www.beol.hu/sport/helyi-sport/sikeres-volt-a-szarvasi-kenumaraton-2118133/

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás